Az első hónap tapasztalatai alapján a lakáscélú felhasználhatóság okán a nyugdíjszolgáltatások és hozamkifizetések normál szintjéhez képest duplájára is nőhetett az önkéntes nyugdíjpénztáraktól kifolyó pénzek összege. Bár ma még kevés információ áll rendelkezésre, feltételezésünk szerint reálisnak tűnik a kormány terve, hogy akár 300 milliárd forint áramoljon ki a nyugdíjpénztáraktól lakáscélokra. A legnépszerűbb cél egyelőre a hitel-előtörlesztés, de az év folyamán más célok is előtérbe kerülhetnek.
Hol kötnek ki a PMÁP-befektetők, és mit kezdenek a bankok a devizás megtakarításban gondolkodó egyre szélesebb tömeggel? Mit hoznak a felfűtött lakáspiacon az új kormányzati intézkedések, és tényleg slágertermék már most a munkáshitel? Sok más mellett ezekről a témákról kérdeztük Harmati Lászlót, az Erste Bank lakossági vezérigazgató-helyettesét.
Tavaly is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári tagok által megtakarított vagyon tempós növekedése, de tovább gyarapodott a taglétszám is. A nyugdíjkasszák átlagosan az inflációt jóval meghaladó, 12 százalék feletti hozamot írtak jóvá tagjaik számára - közölte a Pénztárszövetség. A tavalyi adatok alapján átlagosan valamivel több mint 2 millió forint megtakarítás hever önkéntes nyugdíjpénztári számlákon.
Átfogó megtakarítási felmérést publikált a Magyar Nemzeti Bank: a kutatás szerint a magyarok növekvő inflációra számítanak, ugyanakkor a legtöbben (68%) megtartanák az állampapírjaikat. A lakáscélú felhasználhatóság révén a korábban gondoltnál kevesebb, 215 milliárd forint áramolhat ki idén az önkéntes nyugdíjpénztáraktól.
Egyebek közt ügyfélszolgálatuk megerősítésével, a tagoknak adandó tájékoztatások igazolásával és a várható kifizetéseket figyelembe vevő pénzügyi és likviditási tervekkel is kell készülniük az önkéntes nyugdíjpénztáraknak 2025-re, a tagi megtakarítások ingatlancélú felhasználhatóságának évére. Az MNB a pénztárak számára körlevelet bocsátott ki a felkészülés támogatására - közölte az MNB.
Bár a részvénypiacok összességében jó évet zártak tavaly, nem voltunk híján a rázós időszakoknak. Különösen igaz ez a kötvénypiacokra, ahol egy sokkal turbulensebb év van mögöttünk. Ennek ellenére nem panaszkodhatnak azok, akik szorgosan gyűjtögetnek a nyugdíjas éveikre: az önkéntes- és a magán-nyugdíjpénztári portfóliók között nem egy végzett 20% feletti teljesítménnyel 2024-ben, a legtöbb portfólió bőven 10% felett zárt. Kérdés, hogy a jó hozamok meghozzák-e végre a kedvet a nyugdíjcélú megtakarításokhoz, illetve elég lesz-e ahhoz, hogy kétszer is meggondolják az önkéntes nyugdíjpénztári tagok, megéri-e a nyugdíjpénzeket lakáscélra felhasználni.
Közzétették a tegnap esti Magyar Közlönyben, pontosan hogyan fog kinézni az a levél, amelyet az önkéntes nyugdíjpénztáraknak kötelezően ki kell küldeniük (minimum kétszer) a tagok felé. Ennek célja, hogy tájékoztassák a nyugdíjra gyűjtőket, mennyi megtakarítást tudnak felhasználni lakáscélra, összhangban a kormány döntésével.
Egyenként mérsékelt, együtt már annál jelentősebb hatása lehet a hazai lakás- és hitelpiacra azoknak az intézkedéseknek, amelyekkel a kormány a lakhatást és a hitelhez jutást igyekszik segíteni jövőre. Összefoglaljuk, mit tudunk eddig az ezeken a területeken az elmúlt hetekben bejelentett nyolc konkrét intézkedésről.
Közeledik az év vége, így kevesebb mint egy hónap maradt arra, hogy maximálni tudjuk a nyugdíjcélú megtakarítási termékekkel elérhető állami adójóváírás mértékét, amely akár 280 ezer forintra is rúghat. Cikkünkben összeszedtük az egyes nyugdíjcélú termékek tulajdonságait, ahogyan azt is, mire érdemes figyelni és mik lehetnek a buktatók. Külön kitérünk a TBSZ-re is.
Az ausztrál szenátus elfogadta azt a törvényt, amely megreformálná a nemzet 4100 milliárd ausztrál dollár (mintegy 2700 milliárd dollár) értékű nyugdíjrendszerének célkitűzéseit, miközben vita alakult ki arról, hogy az első lakásvásárlóknak lehetővé kell-e tenni a megtakarításokhoz való korai hozzáférést – írja a Bloomberg. Magyarországon erről már nincs vita, a kormány bejelentése szerint a nyugdíjra félretett pénzek akár egésze is felhasználható lesz jövőre lakáscélra.
Két fordulat is volt a ma megjelent pénztári statisztikák sorai között: egyrészről az önkéntes pénztáraknál hosszú idő után nőtt a taglétszám, másrészről búcsúznunk kell az eddigi magán-nyugdíjpénztári adatközlésektől. Az önkéntes kasszáknál a befizetések is jól haladtak, de kérdés, mit hoz az év utolsó három hónapja most, hogy már azt is tudjuk, csak a szeptember végéig meglévő nyugdíjpénztári megtakarítás használható fel lakáscélra. Ebből egy nagy év végi hajrá és egy nagy koppanás is lehet a szektornak.
Egységes tájékoztató levél fogja felhívni a figyelmet az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználásának lehetőségére - közölte az NGM.
Bár sokan pénzügyileg tudatosnak érzik magukat, a valóságban a pénzügyi tudatosság terén a magyar háztartások az EU tagországok között az alsó harmadba tartoznak, a nyugdíjba vonulásra való felkészülésben pedig még inkább el vagyunk maradva. Nyitrai Győző, az MBH Befektetési Bank üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese szerint továbbra is igaz az a több éves tapasztalat, miszerint a lakosság egyharmada képes megtakarítani, az egyharmada képes, de nem akar, míg az egyharmada nem képes.
Rég várt pozitív fordulatot hozott a július-szeptemberi időszak az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszámában, amivel párhuzamosan folytatódott az egészségpénztári tagság gyarapodása is. Szintén fontos eredmény, hogy az öngondoskodók eddig egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget nyugdíj- és egészségügyi célra, mint az idén - közölte a Pénztárszövetség.
Fejenként átlagosan 59 ezer forintos adójóváírást kaptak idén azok, akik nyugdíjra gyűjtögetnek, illetve egészségpénztárban takarékoskodnak, tudta meg a Grantis a NAV-tól. Tavaly még csak közelítette, idén viszont már átlépte az 1 millió főt az adójóváírásra jogosultak száma. A megtakarítók számlájára összesen 60,8 milliárd forintos adójóváírás érkezett.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megbeszélést folytatott az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) képviselőivel. Az egyeztetés fő témája az önkéntes nyugdíjpénztári tagok megtakarításainak saját döntésen alapuló lakáscélú felhasználásának biztosítása volt - közölte az NGM.
Az Airbus is benne lehet.
Emelkednek a jegyárak, a bérletek ára változatlan marad.
A hároméves bérmegállapodás borulhat.
Hitelcsomagot is kaptak az ukránok.
António Guterres elutasította a felvetést.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?